Sikeres kezelések, természetes módszerekkel!

Te is boldog, egészséges lehetsz!

     

    Előzze meg, a súlyos betegség kialakulását,                                  stresszoldással!

 

Gyakran találkozunk olyan emberekkel, akiknek a negatív stressz uralja túlnyomó részben az egész életüket.

Ami persze ha folyamatosan fennáll, akkor olyan súlyos következményekkel kell számolnunk, mint tudati, lelki, és fizikai szinten is.

Ha csak egy probléma trauma éri az embert, akkor az agynál rövidzárlat alalul ki, és ott már az energia áramlása is elakadhat ennek a hatására, így a agy vérkeringésére is szükítőleg hat.

De ugyanígy, megviseli egész szervezetünket is, mivel az agyunk irányítja a müködését, ezért negatíva befolyásolja azt.

Most képzeljük el hogy ha, egy esemény is károkat okoz szervezetünkbe, sok éven át, mennyi ilyen helyzetet éltünk meg.

Vannak különböző technikák amivel fel lehet oldani a stresszt, és amikor már fogynak a hatására görcsök a szervezetben, leomlanak a falak.

Közérzetünk javul, környezetünk is észreveszi hogy pozitivabb lett az életünk, párkapcsolati, munkahelyi, anyagi téren is érzékelhető a változás.

A kisugárzásunkban, dolgainkban is, egymás után javulás következik be, többet mosolygunk, megkönnyebülünk, elkezdjük máskép látni a világot.

Gondolkodásunk megváltozik, tisztábban látjuk a jövönket, a sorsunk most már valóban a kezünkben van. Olyan mint amikor kinyílik a világ. 

 

Én a betegek 80-90% ánál alkalmazom, mert nagyon elönyös, amikor még nem alakultak ki súlyos betegségek, akkor néhány oldás után, sikerült az embereknek renbe- jönni.

 Amikor már súlyosabb betegség kialakult, akkor párhuzamosan a stresszoldással, a betegségeket is kezelem.

 Bárkinek, ha segítségére lehetek, az elérhetőségem:

 

                          PRÓBÁLJA KI MOST!

                             INGYEN!!!  

           Felvilágositás, és bővebb információ:                     

                  email címe:gyogyitofenyem@gmail.com

                 Telefonszám: +36(20)533-1696

 Utalások díja:MAGYARORSZÁGON,érkezése, AZONNAL.!

------------------------------------------------------------------------------------

                   További esetek, gyógyulások!!! 

                                 Néhány olyan esetet írók le,

                         amit az orvosok sem tudtak megoldani. 

                                          NEKEM Sikerült!

                       A nevüket nem írom ki, csak a kezdőbetüit.

 _______________________________________________________

30 év körüli nő azzal a panasszal jött, hogy gerincében egy csigolya nincs bezáródva, amit egy gerinc röntgen felvétellel bizonyitott is.

 Volt úgy hogy ez miatt napokíg nem tudott felkelni.

 A leleten ez a szöveg szerepelt,hogy a gerinc csigolyolyán záródási hiány van. 

 Szellemi úton létrehoztam egy rácsot, amihez erősítettem a begörbült csigolya részt.

 3. alkalommal mikor szintén jött a kezelésre, kaptam egy olyan információt, hogy forrasszam össze.

 2 hét múlva elment kontrol röntgenre,  és hozta a felvételt is. A csigolyának normális alakja volt, és a lelet szerint, kórós eltérés  nem volt látható.  

 I.K. Budapest

 ----------------------------------------------------------------------------------

 36 éves férfi, azzal a panasszal jött hozzám, hogy születése óta béna a fél arca, ami látható is volt.

 Olyan volt mint egy pillanatkép a fél arca, nem tudta a szemét   becsukni, a fél szája is merev volt, mivel az arcizmai nem mükődtek. 

 Kb 3 hónapos intenzív kezeléssel, a merev arc félteke is életre kelt, nem volt külömbség a  arc két oldala között. 

 K.L. Budapest 

  -------------------------------------------------

Egy fiatal lány, hívott sírva, hogy édesapja kórház van,az orvosok szerint, meg fog halni, de ha valami csoda folytán életben marad, akkor is lélegesztető gépen fog élni. 

 Tüdő gyulladása volt, 40 fokos láza, lélegesztő gépen, és kómában. Azt mondták a tüdeje nem fog tudni, már önnálóan müködni.

 Kérdezte tudok-e rajta segíteni.

 Elkértem a pontos adatait,és a korházban hol fekszik, és ezután távolságból, elvégeztem rajta az állapota vizsgálatát.

 A megállapított diagnózis alapján, elkezdtem rögtön akezelését naponta 3-szor otthonról.

 3-dik nap levették a lélegesztető gépről, a láza is le ment, a tüdő működése beindult, és felébredt kómából.

 A kezelését továbbra is folytattam, távolságból. 

 A beteget 10. napon hazaengedték a kórházból.

   N.N. Budapest

 -----------------------------------------------------------------------------------

 

Sikeres gyógyulás, távgyógyítással!

Andrea Péter Andrea és további 58

ember az elmúlt két hét során csatlakozott a Távgyógyítás elérhető mindenkinek!csoporthoz.

Kislányom 7 éves korában fekélyes vastagbélgyulladást (colitis) diagnosztizáltak az orvosok, azóta eltelt 3 év.

A betegség tünetei közé tartozik a napi 10-12 vagy ennél is több véres hasmenés, a bélbolyhok elpusztulnak és a vastagbél állandó gyulladásban van.

Gyógyszeres kezelése szteroidokkal, gyulladásgátló és immunszupresszív szerekkel történik melyhez a szervezet előbb-utóbb hozzászokik és utána már hatástalan a kezelés.

Mikor Katira rátaláltam az interneten, éppen egy biológiai kezelés előtt álltunk. A betegség utolsó fázisában, amikor már minden hatástalan, sztómát alakítanak ki .(bélkivezetés) 


Kati újraképezte kislányom vastagbélrendszerét, bélbolyhokat alakított ki, és az emésztését is rendbe hozta.

Mindezt 3 hónap alatt, távgyógyítással.

Bízom benne, hogy minél több colitises beteghez eljut a levelem, mert van remény!

Kati, Neked örökké hálás leszek, mert visszaadtad

kislányom egészségét, és a családunk újra boldog!

P.Á.

 

-----------------------------------------------------------------------------------

Esetleírás egy kezelt betegtől!


Köszönöm neked Kati, hogy itt lehetek, és rögtön, a tárgyra térek. Tudom, hogy ebben a csoportban nincsenek "hitetlenek", akik csak akkor hisznek el valamit ha látnak, vagy még azt sem, ahogy a parasztbácsi az állatkertben mondta a zsiráfra, hogy ilyen állat pedig, nincsen! :)

2017 áprilisában, súlyos balesetet szenvedtem. Szilánkos medencetörés, és köretnek rá, a csípőlapátom is berepedezett, mintha egy falevél erezete lenne. Mentő, kórház, műtét, ahol úgy felvágtak, mint, hízót a böllér. Összeraktak ahogy tudtak, ahol kellet, vasaltak és csavaroztak.

El is voltam a klinikán, ott kint németben, mert ópium tablettát osztottak, naponta rendesen. Erre még egy rakás fájdalomcsillapítót, amiktől olyan lettem, mint egy zombi, aki csak néz, de nem tudja mit. Négy hónap után, hazajöttem, vagy is, hoztak. Azóta is hálás vagyok érte a barátomnak. Itthon aztán elkezdtem "kijózanodni". 

Megjártam a poklot, az asztrálsík sötét bugyrait. A jövőképem olyan volt, mint egy horrorfilm. Ez eltartott pár hónapig. Azután kitisztult az elmém, és eszembe jutott "VÉGRE!!!", hogy gyógyítani én is tudok, mert az égiek segítenek benne. Meghalni sem hagytak, mert van még tennivalóm itt, ebben a közegben. 

Sajnos, kicsit későn jöttem rá erre, mert manifesztálódott az, amit a sötét oldalon eltöltött idő alatt "teremtettem". Akkora ödémám lett a "mocsárban" eltöltött időmre válaszul, hogy azóta fél Európa klinikáit bejárta a hír, ilyet még nem láttak. De, még mielőtt leürítettek, és most jön, amit írni akartam, de ez nekem nem megy, mert szeretem ha teljes képet adok, így jobban megértenek. 

Nem szívesen kértem soha segítséget, de döntöttem, és mit ad Isten? Megérkezett! Aki keres, az talál. "Véletlenül" rátaláltam Katira. Felhívtam, időpontot egyeztettünk stb. Akkor már éreztem, hogy elmegyek hozzá személyesen is, mert egyszerűen, így éreztem. Nem az elmém súgta, hogy így legyen, hanem éreztem. 

Akinek van füle, az "hallja", amit írtam. Ja, még azt is hozzáteszem, hogy azért mentem személyesen, mert el akartam kerülni, hogy bármi zavar is legyen az InterMent-en. Ami a Nagy Könyvben le van írva, ahhoz nem gyártottak radírt, és ez így van. Meg lehet sok mindent változtatni, akár még a múltat is, de az is le vagyon írva, már előre. Szóval, lassan már eljutok oda, mielőtt egy A4-est teleírok, hogy elmentem a Katihoz.

Találkoztunk, és még ingyenesen is parkolhattam. :) Nekem olybá tűnt, mintha egy "régi" ismerőssel találkoznék. Rögtön összetegeződtünk, beszélgettünk sokat és egymásnak adtuk át a gondolatainkat. Azóta a Kati velem van, egy olyan rezgésszinten, amit a mostani műszerek, mérni nem tudnak, de attól még működnek. 

Segített, amikor utána kórházba kerültem. Csípőprotézis műtétre volt időpontom, de az ödéma miatt, elhalasztódott. 53 kilótól szabadultam meg három hét alatt, ami rekord egy emberből ennyi idő alatt. ( A doki mondta, nem én találtam ki. ) A "háttérben" Kati támogatott, így csípőfájdalom nélkül, egész jól elvoltam. Ott "volt" velem és segített! 

A tolószékből újra felálltam, a két mankóból is csak egyet használtam. A hála, az egy olyan szó, amit nem lehet csak úgy leírni, de lehet érezni, ami több, minden leírható szónál. Szóval, hálás vagyok és köszönöm, hogy segítettél és segítesz továbbra is Kati! Tehát, annak a NagyKönyvnek, még vannak olyan fejezetei, amelyeket még továbbra is követünk. 

Szeretettel: Nagy Attila

----------------------------------------------------------       

1 alkalom ingyenes + 2 alkalom kezelés...

                          összesen =12.000ft

 Utalások díja:MAGYARORSZÁGON,érkezése, AZONNAL.!

-----------------------------------------------------------

Név: Szijártó Katalin
 
Utalások díja:MAGYARORSZÁGON,érkezése, AZONNAL.!
 
Külföldről,,,2- 3 nap alatt. érkezik meg az utalás.
 
K&H Bank
 
Számlaszám:10404027 86755577 50891005
---------------------------------------------------------------
IBAN:  HU98 10404027 86755577 50891005
 
SWIFT KÓD:     OKHBHUHB
 
Közleményben kérem: Név. Ország, Telefonszám:
--------------------------------------------------------------
 
oooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
 
--------------------------------------------------------------
 
Név: Szijártó Katalin
 
Utalások díja:MAGYARORSZÁGON,érkezése, AZONNAL.!
 
MagNet Bank,,,,             külföldről,,1 hétig tart,,érkezése.
 
Számlaszám:16200254-10047839
--------------------------------------------------------------
IBAN:  HU92 16200254 10047839 00000000
 
SWIFT KÓD:   HBWEHUHB
 
Közleményben kérem: Név, Ország, Telefonszám:
 
--------------------------------------------------------------

                

 

        



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 5
Heti: 38
Havi: 232
Össz.: 34 358

Látogatottság növelés
Oldal: Ingyenes Stresszoldás most.
Sikeres kezelések, természetes módszerekkel! - © 2008 - 2024 - gyogyitofenyem.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »